400 ÉVES VÁMHÁZ

"Egy igaz magyar korcsma"

Fenéki csárda. (Vámház)

 

A jelenlegi csárda épületének korára, illetve valamikori funkciójára, csak az épület megkutatása adhat választ. Az viszont biztos, hogy ezen a területen már szá zadokkal ezelőtt is épületek álltak, hiszen egy 1648 évi tanúvallomás az átkelőhelyet révként említi.

Természetesen a római építményekről itt nem beszélünk. Nagy a valószínűsége annak, hogy az itteni épületek nagy része a római romokból épültek. Ha pedig rév (átkelő hely) volt, akkor mindkét oldalon "beszálló"  fogadónak kellett lenni. Itt helyezkednek el a révészek és a halászok házai. Ha viharos volt az idő és sötétedés után amikor a kompok nem közlekedtek az akkor érkező utazóknak és állataiknak szállás kellett. Pl. a szemben lévő Bottyánban vendégfogadó működött 1771-ben, mely ivóból, konyhából, szobából, istállóból állt. Bérleti díja 1 évre 6 Rhénes Forint. Mivel ebben az időben a bottyáni  részen révészeket nem említ a krónika csak fogadóst és halászokat. Révészeknek Fenéken volt a lakóhelyük. Ekkor már bizonyítottan kompok jártak az átkelőhelyen.

1757-ben Festetics Kristóf két hajót állít be, melyeken "káromkodás és pipázás" tilos volt. A Balatoni Múzeumban lévő első Keszthelyről készült térképen már vámházként jelölik, ez a térkép 1769-ben készült. A helyi jelentőségét emelhette az a tény is, hogy 1783-ban  fácánkert is található itt. A Balaton első nagy vitorlását a "Kristoph" nevű sószállító hajót gróf Festetics Pál építette 1753-ban. Halála után fia, György aki a hatalmas hitbizony ura, a híres "Georgikon" alapítója volt. Ő építtetett egy sor komp- és vitorláshajót. A hajóépítőműhely a fenéki kikötő mellett a vámház udvarán volt. A hajó "arsenal" tervezője és építője az olasz Antonio Bori hajósmester, aki kormányos is volt.

1798: Juditha révészhajó

1801: László révészhajó

          Sidonia révészhajó

          Pali evezős komphajó

          Fecske evezős komphajó

 

1824-ben a fenéki kompokra árbócfát és vitorlát készítenek.

 (A kompok viteldíját ezüstben kellett fizetni.)

1837-ben a kompok viteldíja:

Egy személy                                                                          1          krajcár

Egy marha ha nincs befogva                                                 4          krajcár

Egy rövid szekér üresen, vagy terhelt 2 lóval                       7          krajcár

Egy hosszú szekér üresen, vagy terhelt 2 lóval                     10        krajcár

Egy gabonával rakott szekér                                                 20        krajcár

Egy sertés, stb.                                                                      2          krajcár

Egy hintó üres vagy terhelt                                                   30        krajcár

Egy zsák gabona                                                                   2          krajcár

 

Mivel Fenékpuszta nem csak átkelőhelyként hanem kikötőként is működött, jelentős volt a bevétele. A szállítások és az átkelés díjait a vámházban kellett befizetni.

Az 1839-ben Festeticsek által megépített 87 méter hosszú fahídon való  átkelésért hídpénzt kellett fizetni, egészen az első világháborúig. Később az épületet présházként majd lakásként és az '50-es évektől bolt- és kocsmaként funkcionált. Jelenleg is kocsma, és joggal feltételezhetjük, hogy a vámház jóval előbb épült mint  majori cselédházak, a kastély és az istállók.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 9
Heti: 26
Havi: 241
Össz.: 35 226

Látogatottság növelés
Oldal: Vámház története
400 ÉVES VÁMHÁZ - © 2008 - 2024 - vamhaz.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »